FRISS

2014. május 14.

Kiera Cass: Az igazi ~ Blogturné ~ Novellák Illéából






Véget ér a Párválasztó sorozat. A Gabo Kiadónak köszönhetően alig pár nappal a világpremiert követően a magyar olvasók is végre megtudhatják, hogy kit választ Maxon herceg, miként zárul a Párválasztó, és mi történik Illéa népével.

A hat állomásos blogturnén értékelések és extrák formájában búcsúzunk a Párválasztó sorozattól.




Kiera Cass
Az igazi

 



A PÁRVÁLASZTÓ KEZDETEKOR A LÁNYOK MÉG 35-EN VOLTAK. DE KÖZÜLÜK CSAK 1 NYERHET.

Eljött az idő, hogy a korona végre a győztes fejére kerüljön.

Amikor beválogatták a Párválasztóba, America még csak nem is álmodott arról, hogy valaha eljuthat a korona közelébe – vagy Maxon herceg szívéhez. Ahogy azonban egyre közeleg a versengés vége, és a palota falain túl fokozódik a fenyegető veszély, America rádöbben arra, hogy mennyi mindent veszíthet – és hogy milyen keményen kell küzdenie a vágyott jövőért.

„Egyik kezem Maxonéban pihent, arcomat a mellkasára fektettem. Ő a fejem tetején nyugtatta az állát, így forogtunk az eső zenéjére.

Abban a pillanatban biztosra vettem, hogy van közös jövőnk. Ha ilyen érzés, amikor együtt vagyunk, akkor valahogy rá fogunk találni az útra, amely visszavezet bennünket egymáshoz.”



Kiadó
 Gabo
Sorozat
 Párválasztó #3
Oldalszám
 ? oldal
Kötés
 Kartonált
Fordító
 Gázsity Mila
Megjelenés
 2014.05.13.
Goodreads-rating
 4.37


Vélemény

Nem is emlékszem, hogy mikor vártam utoljára egy sorozat zárókötetét. Komolyan. Nem mondom, hogy ez a könyv hibátlan, de ha másban nem a romantikus feszültségteremtésben Kiera Cass koronát érdemel. Az utolsó pillanatig kétségben tartott minket a happy endinggel kapcsolatban. Na nem engem, mert én abban a minutumban a végére lapoztam, ahogy a kezembe kaptam a könyvet. Általában az ilyesmit messze elkerülöm, de most annyira fel voltam spannolva America választása miatt, hogy nem bírtam magammal. Természetesen nem árulok el semmit az endgame-ről, hogy mindenki eldönthesse, hogy hasonló módon csal, vagy hagyományosan végigolvassa a könyvet.
Ha már elárultam, hogy lestem elmondom azt is, hogy ez semmit sem volt le a könyv élvezeti értékéből. Ugyan ez a sorozat igen élesen a szerelmi háromszögre van kiélezve, már a könyv elején egyértelművé válik, hogy America szíve hova húz, és már nem a választás maga a tét, hanem, hogy hogyan jut el odáig. ebben a kötetben ugyanis egy kicsit szélesítjük a látókört és a ruhák, bálok és titkos találkák mellett marad hely egy kicsit az eddig mellékszálként vonuló politikai helyzetnek is. Kár. Ez az a terület ugyanis, ahol Kiera Casst nem érzem valami magabiztosnak. A konfliktus ugyan adott - ki szeretne kasztrendszerben élni - de a feloldása jobb esetben is bárgyú, és erőltetett. Egy disztópikus világban nem lehet két pár perces egyeztetéssel összepacsizni, sőt összebarátkozni a lázadókkal, hogy aztán egy váratlan, de ennek ellenére elég összecsapott lezárással egyáltalán ne érjünk el semmit. Az írónő jobban tette volna, ha marad a báloknál, ruháknál, hercegeknél és csókoknál, amiből azért szerencsére minden nagy számban van jelen. Ebben a sorozatban kivételesen nem kellett cselekmény, csak románc. Én azzal is kiegyeztem volna.
Na meg azzal, ahogy America szépen lassan egy olyan lánnyá válik, aki ki is érdemli azt a koronát. Az előző részekben néha azért megérdemelt volna egy-egy helyreigazítást a drámázása és döntésképtelensége miatt, de itt le a kalappal előtte. A csiszolatlan és szabadelvű lányból határozott és erős nő lett, aki kiáll az elveiért és a gondolataiért, sosem hazudtolja meg önmagát, és nem adja be a derekát és teszi ezt mind igazi eleganciával és fifikával. Erről van szó kérem szépen, ez már egy hercegnő!
Talán az is árulkodó lehet az élményről, ha elmondom, hogy mindösszesen hat óra kellett hozzá, hogy elolvassam, gyakorlatilag ezzel a kezemben járkáltam a lakásban. Sóhajtoztam a romantikus és néha tüzes (!) jeleneteken, az öklömet a magasba emelve gratuláltam Americának, ha ismét túljárt a király tervein, amikkel ki akarta túrni a versenyből és mosolyogtam a lányok dilis viselkedésén. A bejegyzés képei egyébként a kedvenc jeleneteimre utalnak... Egyszóval megvolt benne minden amit vártam ettől a könyvtől és úgy ettem le a könyvet, hogy nem is lehetett volna ennél jobban befejezni. Bár olvashatnék még történeteket Illéából!
Summa
Talán nem tökéletes könyv, de tökéletes lezárása a Párválasztónak!

Értékelés
Cselekmény
Aaaag
Karakterek
Aaaaa
Világ – Háttér
Aaagg
Eredetiség
Aaaag
Stílus
Aaaaa
Borító
Aaaaa
Befejezés
Aaaaa
Verdikt:
4,42 


 
Extra
Ha még nem akarsz elszakadni Illéától, akkor lesd meg a Párválasztó kiegészítő novelláit, amelyeket hamarosan talán magyarul is olvashatunk.


A Királynő
Mielőtt elkezdődött volna America Singer története egy lány érkezett a palotába, hogy egy másik herceg kezéért versengjen. Lépj be ismét a Párválasztó világába és ismerd meg Amberly királynő történetét!  
(Párválasztó 0.4)





A Herceg
Mielőtt 35 lányt kiválasztottak volna, hogy a Párválasztóban versengjen...
Mielőtt Aspen összetörte volna America szívét...
Volt egy másik lány is Maxon herceg életében...
(Párválasztó 0.5)





Az Őr
Mielőtt America Singer megismerte volna Maxon hercget...
Mialeőtt belépett volna a Párválasztóba...
Szerelmes volt egy Aspen Leger nevű fiúba...
(Párválasztó 2.5)



 
Nyereményjáték
Akárcsak máskor, így természetesen most is tiétek a lehetőség, hogy megnyerhessétek Az Igazi c. könyvet. Három példányt sorsolunk ki köztetek, és azt szeretnénk, igazi Párválasztó-rajongók győznének, olyan olvasók, akik nagyon szeretik a Kiera Cass által megteremtett világot.

A mostani játék nem lesz egyszerű, de az igazi rajongók számára gyerekjátéknak tűnhet. Az alábbi idézetek alapján találjátok ki, hogy melyik, a Párválasztóból már kiesett lányra gondoltunk, és írjátok be a Rafflecopter doboz megfelelő sorába. Sok sikert!

Az én leányom:
„Miss … Keeper Waverlyből, Négyes. – Egy szeplős lány következett. Valamivel idősebbnek, érettebbnek tűnt. Maxon a király fülébe súgott valamit.”


a Rafflecopter giveaway
A blogturné:
Május 12 - Media-Addict.hu
Május 13 - Roni olvas
Május 14 - Nem harap a...
Május 15 - MF Kata gondolatai
Május 16 - Deszy KönyvajánlójaMájus 17 - Kelly Lupi olvas

Megjegyzés küldése

 
Back To Top