FRISS

2014. december 6.

Rácz-Stefán Tibor: Fogadj el! ~ Blogturné


A Könyvmolyképző Kiadó jelenteti meg december 13-án a II. Aranymosás pályázat egyik nyertesének történetét.  Rácz-Stefán Tibor: Fogadj el!  című könyve a Szivárvány kör sorozatot gazdagítja egy fordulatokkal teli, elgondolkodtató, felkavaró történettel. Tarts velünk a blogturné négy állomásán, és vegyél részt a nyereményjátékban, ahol három példány várja a gazdáját a kiadó felajánlásában.

2014. november 9.

Miranda Kenneally: Kivédhetetlen szerelem - Blogturné


A Blogturné Klub bloggerei elkalandoznak az amerikai foci világába egy olyan főhősnővel, aki a legjobb dobójátékos hírében áll és 17 éves csaj létére egy egész csapatnyi fiúnak dirigál. Ez a lány nem más, mint Jordan, aki gyerekkorától kezdve lány létére csak focizni akart, így teljesítményével beküzdötte magát a suli csapatának pozíciójába. A zűrök akkor kezdődnek, amikor feltűnik egy új szexis csapattag, aki nem csak Jordan csapatvezetői pozíciójára pályázik, hanem magára a lányra is. Sikerül vajon Jordannek felülkerekedni az érzelmek viharán úgy, hogy közben a csapatát a győzelem felé irányítja, bekerül a legjobb egyetemi/főiskola csapatba és a szívét sem törik össze? Mindenre fény derül, ha velünk tartotok a Kivédhetetlen szerelem turnén!

Természetesen Jordan mellett megismerheted a regény többi szereplőjét, extra dolgokat olvashatsz az NFL világáról, Miranda Kenneally írónőről és sorozatáról is. Ráadásul a Móra Kiadó jóvoltából meg is nyerheted a regényt a turné végén. Mire vársz még? Az amerikai fociszezon már elkezdődött! Kapd el a labdát!

2014. október 25.

A. Meredith Walter: Utánad a sötétbe ~ Blogturné


Október 14 - 30 között kilenc blogger mutatja be nektek A. Meredith Walters: Find You in the Dark - Utánad a sötétben című regényét, Maggie és Clay szívszorító történetét. Az értékelések mellett egy rendhagyó extrával készültünk és persze lesz játék is, ahol 3 példányt nyerhettek a könyvből. 

2014. október 23.

Szűz Jane a The CW-n

Már a második epizód ment le a CW-n, mikor tudatosul bennem, hogy szép, csendben elindult a Jane, The Virgin. A The CW újonca a huszonéves Jane körül forog, aki nagyanyai intelemre a házasságig meg kívánja őrizni tisztaságát. Ebben partnerre talál barátjában, Michaelben, aki tiszteletben tartja a lány elhatározását, és a kapcsolatuk is harmonikus. Rafaelnek, Jane új főnökének az élete közel sem ilyen rendezett. A rákból felgyógyult és emiatt az életét is megreformáló ex-playboy válást akar kezdeményezni, ám a felesége Petra, aki így kiszorul a jól fizető házasságból inkább gyerekkel próbálja magához láncolni a pasit.

A két szálat Rafael nőgyógyászként praktizáló nővére kapcsolja össze. A felesége hűtlensége miatt összeszedetlen doktornő véletlenül felcseréli a Jane kórlapját az inszeminációra érkező Petráéval. Így esik teherbe főnöke gyermekével a érintetlen Jane.


Azt hiszitek ez bonyolult? Még közel sem. Az show készítői a brazil szappanoperák komplikációit megszégyenítő fordulatokkal sújtják a szereplőket, valamint szépen lassan kiderül, hogy a kapcsolatok és szálak nem várt módokon tovább kuszálódnak. A Szűz Jane kiváló humorral és kellő öniróniával alakítja a szappanoperák amerikai kistestvérét úgy, hogy közben azért érezzük a érzelmeket és nem csak látjuk őket. A szövevényes történetet remek és szimpatikus színészekkel és különleges extrákkal, mint például humoros narrációval és feliratokkal teszik még érdekesebbé.


Már az első résszel is meggyőzött, de a második után még nyilvánvalóbb, hogy nem fogom tudni abbahagyni a Jane the Virgint. És azt se tudom, hogy hova tart, mert annyi lehetőséget és utat nyitott meg, hogy csoda lesz, ha ezt megnyugtatóan el lehet rendezni. De mindenesetre érdekes lesz nézni, ahogy kibogozódik. Engem megfogott magának.

Jane, The Virgin
A The CW-n pénteken 9/8c


2014. október 22.

Jennifer A. Nielsen: Hamis Herceg ~ Blogturné






A Könyvmolyképző kiadó jóvoltából hazánkban is megjelenik Jennifer A. Nielsen: A hamis herceg című regénye, A hatalom trilógia első része. Ennek örömére a Blogturné Klub négy bloggere egy blogturné keretein belül bemutatja Sage veszélyekkel, izgalmakkal és hazugságokkal teli kalandját!

2014. október 17-től minden másnap egy-egy blogger teszi közzé a véleményét a könyvről, illetve rengeteg, a történethez kapcsolódó érdekességgel is találkozhattok majd, ha velünk tartotok. Érdemes követni a turnét, ugyanis nem csak plusz információkat tudhattok meg a könyvről és szereplőiről, de ahogyan az lenni szokott, nyerhettek is!

2014. október 15.

Janet Evanovich és Lee Goldberg: A nagy zsákmány ~ Blogturné

Janet Evanovich-ot nem kell bemutatni a magyar könyvmolyoknak, mert az írónő Szingli fejvadász sorozata sokak rekeszizmát megmozgatta évekkel ezelőtt. Evanovich stílusa maradt, ám egy szerzővel kiegészülve egy ütős sorozat első darabjával tör a könyves sikerlisták csúcsára. Lee Goldberg neve külföldön összekapcsolódott az igényes krimikkel, itthon a Monk sorozat által írt könyvekből hallhattunk már róla. E kettős most a Maxim Kiadónál A nagy zsákmány című könnyel kápráztatja el a pikáns poénokra, pörgős akcióra és az ütős nyomozó párosokra specializálódott olvasókat.

Október 13-án kiderül, hogy Kate O'Hare, az FBI nagyszájú és bátor különleges ügynöke és a svindlijeiről ismert jóképű bűnőző, Nick Fox hogyan tud együttműködni egy olyan ügyben, aminek szálai izgalmas és egzotikus helyszínekre vezeti párosunkat. Tarts velünk ezen a blogturnén és ismerd meg ezt a lehengerlő és ütős párost, akik semmitől sem riadnak vissza. Ha te is bátor vagy, és jól vágy az eszed, akkor most esélyed van megnyerni a Maxim Kiadó által felajánlott 3 darab A nagy zsákmány című könyvet. Nyomozásra fel!

Cat Winters: Fekete madarak árnyékában ~ Blogturné


Igazi különlegességet jelentetett meg szeptember 18-án a Scolar Kiadó, melyben az első világháború Amerikáját ismerhetjük meg jobban. A Fekete madarak árnyékában az 1918-as spanyol-nátha idején játszódik, főszereplője egy különleges névvel megáldott lány. A 16 éves Mary Shelley Black akarva akaratlanul belekerül egy spirituális közegbe, ahol hátborzongató dolgok kezdenek történni. Fura szellemalakok jelennek meg az előhívott fotókon, és a lánynak úgy tűnik mindehhez sok köze van.

A misztikus és sprituális félelmektől terhes levegőben egy szerelem is kibontakozik, ám a tömegeket elpusztító nátha járvány és a háború kilátástalansága sok aggódásra ad okot. Mary Shelley megpróbál rájönni mit akar a szellemalak tőle, és mi zajlik a háttérben. A Scolar Kiadótól most megnyerheted ezt a különleges hangulatú regényt, csak követned kell a fekete madarakat. Készülj a misztikumra és vedd elő a spirituális látásodat. Szükséged lesz rá!

2014. október 13.

Anna Banks: Poszeidón ~ Blogturné




A Maxim Kiadó jóvoltából október 10-én hazánkban is megjelenik Anna Banks: Poszeidón című regénye, a Szirénia öröksége trilógia első része. Ennek örömére a Blogturné Klub hét bloggere egy blogturné keretein belül bemutatja Emma és Galén szárazföldön és óceánokon átívelő történetét!

2014. október 1-től minden másnap egy-egy blogger teszi közzé a véleményét a könyvről, illetve rengeteg, a történethez kapcsolódó érdekességgel is találkozhattok majd, ha velünk tartotok. Érdemes követni a turnét, ugyanis nem csak plusz információkat tudhattok meg a könyvről és szereplőiről, de ahogyan az lenni szokott, nyerhettek is!

2014. október 12.

Sarah J. Maas: Éjkorona ~ Blogturné


Kedvenc bérgyilkosunk: Celaena Sardothien október 14-én visszatér, immár a velejéig gonosz Adarlan király bajnokaként. Tarts velünk, hogy kapj egy kis ízelítőt abból, hogy mi vár rád ha visszatérsz Résvárba és nyerd meg a három nyereménykönyv egyikét! Jó szórakozást!

2014. október 10.

Carina Bartsch: Cseresznyepiros nyár ~ Blogturné Klub


Carina Bartsch első regényét, ami Cseresznyepiros nyár címet viseli a Maxim Kiadó jóvoltából már ez év októberétől kapható a boltokban. 

De még előtte egy kis ízelítő és kedvcsináló blogturné indul a Blogturné Klub 7 bloggere által, ahol megismerhetitek a bloggerek véleményeit, a könyvhöz kapcsolódó érdekességeket és egy nyereményjátékot is találtok, melynek nyereménye 3 példány a Cseresznyepiros nyár című könyvből.

2014. október 5.

A.M. Aranth: Cleadur - Dobszó a ködben ~ Blogturné


Egy négyállomásos turné keretében mutatunk be nektek egy álnév alá rejtőző magyar író első kiadott művét. Mindig jó olvasni hazai szerzőtől, és rádöbbenni: lehet, hogy nem ismerik nemzetközileg, de ez is van olyan jó, mint bármelyik bestseller.

A köd általában csak egy időjárási jelenség, de néha több annál. Néha nem árt, ha vigyázol, mert veszélyes is lehet. Nem minden az, aminek látszik. Mindig figyelj a ködben, és hallgasd a dobszót.

2014. október 3.

Rainbow Rowell: Eleanor és Park ~ Blogturné


A Scolar Kiadó jelenteti meg október 9-én Rainbow Rowell: Eleanor és Park című könyvét, mely a külföldi debütálása óta eltelt másfél év alatt számos díjat besöpört, többek között első lett a Goodreads 2013-as szavazásán a Young Adult Fiction kategóriában, ugyanezt elérte az Amazon éves összesítésén is. Fiatalok százezreinek lett a kedvence ez a történet, melyet most 12 állomáson keresztül mutatunk be a blogturné keretein belül. Érdemes követni a turnét, a játék könnyű lesz, megnyerhetitek a Scolar Kiadó által felajánlott három nyereménykönyv egyikét!

2014. szeptember 30.

Robin LaFevers: Sötét Diadal ~ Blogturné


A Maxim Kiadó elhozta nekünk a A halál szépséges szolgálólányai trilógia második részét, a Sötét diadalt. Robin LaFevers sorozata a késő tizenötödik századba, egy harcokkal és női orgyilkosokkal teli világba kalauzol el minket.

Tarts velünk az állomásokon, ismerd meg ezt a világot és ha szerencsés játékos vagy, megnyerheted a könyv egyik példányát! Jó szórakozást!

2014. szeptember 26.

Rachel Van Dyken: Egytelen ~ Blogturné ~ Casting


Az Athenaeum Kiadó hozza el a magyar olvasóknak Rachel Van Dyken  Ruin sorozatának első részét  Egyetlen címmel. Sokatok kedvence a new-adult műfaj, most egy újabb gyöngyszemmel lehettek gazdagabbak, ha elolvassátok Kiersten és Wes történetét. Érdemes követni a hat állomást, és megfejteni a feladványokat. Sok érdekességet megtudhattok a könyvvel kapcsolatban és  két példányt meg is nyerhettek a könyvből a turné végén az Athenaeum Kiadó felajánlásában.


2014. szeptember 24.

Claudia Gabel és Cheryl Klam: Káprázat ~ Blogturné


A Maxim kiadó jóvoltából szeptemberben megjelenik Claudia Gabel és Cheryl Klam írónőpáros Káprázat című könyve.

Tarts te is velünk ezen a káprázatos utazáson! - Számos extra és értékelés mellett megnyerheted a három példány egyikét!

2014. szeptember 21.

Abbi Glines: Te vagy nekem a levegő ~ Blogturné


A Maxim Kiadó jóvoltából hazánkban is megjelenik Abbi Glines legújabb regénye, a Te vagy nekem a levegő. Ennek örömére a Blogturné Klub tíz bloggere egy blogturné keretein belül bemutatja Sadie és Jax perzselő nyári történetét.

2014. szeptember 15-től mindennap egy-egy blogger teszi közzé a véleményét a könyvről, illetve rengeteg, a történethez kapcsolódó érdekességgel is találkozhattok majd, ha velünk tartotok. Érdemes követni a turnét, ugyanis nem csak plusz információkat tudhattok meg a könyvről és szereplőiről, de ahogyan az lenni szokott, nyerhettek is!

2014. szeptember 20.

Cat Winters: A fekete madarak árnyékában - Beleolvasó!


A Scolar Kiadó hamarosan megjelenteti Cat Winters izgalmas misztikummal teli szerelmes történetét, melynek főszereplője egy 16 éves lány, név szerint Mary Shelley Black. Az első világháború idején játszódó Fekete madarak árnyékában egy nagyon különleges és félelmetes történet, és ehhez különleges blogturné dukál.

Szeptember 15 és 22 között részleteket olvashattok a könyvből, majd szeptember 30 és október 9 között megismerheted a regény szereplőit, az adott kort, és érdekes extrákkal járhatod körbe ezt az apokaliptikus világot. 

Készülj! Hamarosan felszállnak a fekete madarak!

2014. szeptember 18.

Mya Mavis exkluzív teaser


Közeledik a szeptember 19-e, amikor is lehull a lepel a régen várt "A viharszívű Mya Mavis" borítójáról és a fülszövegről.

Hogy addig se maradjunk parlagon már olvashatjátok a prológust Kemese Fanni oldalán és egy exkluzív kis teaser-mondatot is olvashattok itt belőle:




Hú, azt hiszem, ez intenzív lesz!

Ne feledjétek, holnap már megláthatjátok a borítót teljes egészében is, ha visszalátogattok ide!



2014. szeptember 16.

Hamarosan jön Mya Mavis!


"Remélem Fanni már javában dolgozik a folytatáson, mert a vége igencsak körömrágósan és felfokozottan ért el engem, nem is akartam elhinni, hogy nem olvashatom tovább. Pippa megvett engem. Kérek még!"
Így fejeztem be az értékelésemet, mikor elolvastam A napszemű Pippa Kennt. Nos, végre meghallgatásra talált a kérésem és valami készülődik Kemese Fanninál. 

Szeptember 19-én megmutatjuk nektek A viharszívű Mya Mavis borítóját és addig és figyelemmel kísérni a híreket, mert kaptok belőle itt-ott egy kis ízelítőt. 

Ha még nem ismeritek Pippa történetét akkor itt olvashatjátok a véleményem róla és ha megtetszett még nem késő felzárkózni és belekezdeni a  sorozatba. Itt megrendelhető:




Visszaszámolás!


2014. szeptember 15.

Wicked! ~ Borító leleplezés


Jómagam akármit elolvasnék Jennifer Armentrout-tól, hiszen mind a YA fantasy könyvei, mind a realisztikus Na regényei elnyerték a tetszésemet. Most új trilógiával rukkol elő az írónő, ami a kettőt keveri és zó se róla igen érdekesnek ígérkezik. Eljött a pillanat, amikor végre a Wicked-hez tartozó borítót is felfedhetjük. De először egy kicsit a könyvről.

2014. szeptember 13.

Holly Smale: Geek Girl ~ Blogturné ~ A geek nemzedék



“The geek is the new sexy” - azaz a geekség az új szexis tulajdonság! Tényleg így lenne? Holly Smale regényének főszereplője Harriet Manners olyan dolgokat tud, amiket más nem. Különleges érdeklődési köre van, kedvenc olvasmánya az értelmező kéziszótár és betéve tudja az egész wikipediát. De vajon lehet egy stréber geek csaj, akit az emberek furának tartanak egyben szexis és világhírű modell?

Tarts velünk a Manó könyvek Kiadónál szeptember 15-én megjelenő Geek Girl 1. - A lány, akit soha senki nem vett észre blogturnéján. Ismerd meg Harrietet,  kerülj közelebb a geek-ek és a modellek  világához és ha ügyes vagy és jól válaszolsz a kérdésekre a turné végén meg is nyerheted magadnak a kiadó által felajánlott 3 nyereménykönyv egyikét.

2014. szeptember 12.

Vivien Holloway: Mesterkulcs - Winie Langton történetek

Amikor Vivienntől megkaptam ezt a könyvet, azt mondta gyorsan el lehet olvasni. Gondoltam azért, mert rövid, csak amolyan kisregény méretű. Ez volt az egyik ok. A másik, hogy a gördülékeny stílus és magával ragadó hangulat miatt biztos nem tudod letenni anélkül, hogy a végére nem érnél. Ott pedig majd szembesülsz vele, hogy akarsz még több Winie Langton történetet olvasni! Mondjuk most.

2014. szeptember 11.

Maria V. Snyder: Méregtan ~ Blogturné



2014. szeptember 7.

Katie Cotugno: Hogyan szeress? ~ Blogturné ~ Szedd össze magad te lány!


Ha a jó könyv mércéje, hogy erős érzéseket váltson ki belőled akkor ez egy igazán remek könyv volt, ugyanis nem egyszer kaptam magam azon, hogy a falhoz akartam csapni, de az konkrétan megtörtént, hogy hangosan rákiabáltam mind Sawyerre, mind Reenára, hogy szedjék már össze magukat! Ilyen és hasonló indulatokkal szoktam nézni a Tini Mamikat is az MTV-n amikor is bebizonyosodik, hogy egyes lányok ostoba és felelőtlen fruskák tudnak lenni, ha belibeg egy szexi és meggyőző pasi a képbe.

2014. szeptember 6.

David Levithan: Nap Nap Után ~ Blogturné ~ People are people


Óriási a várakozás az olvasók körében, hiszen először jelenik meg magyarul David Levithan regény! A Nap nap után című történetet a Maxim Könyvkiadónak köszönhetjük. A Blogturné Klub bloggerei is kiemelt figyelemmel olvasták a könyvet, a turné során 12 különböző véleményt olvashattok erről a nem hétköznapi történetről, melyben “A” minden nap új testben találja magát.. A kiadó jóvoltából szokás szerint 3 példányt sorsolunk ki azok között, akik helyesen válaszolnak a játék kérdéseire.

2014. szeptember 4.

Pepe Toth Interjú ~ Blogturné Extra



Egy kis meglepetést is ígértünk az Opál Blogturné kapcsán és nicsak, meg is érkezett. Felkeresetem Pepe Toth-ot, aki mint tudjátok a Luxen sorozat magyar borítómodellje és mindannyiunk, valamint Jennifer Armentrout szerint is Deamon élő megtestesítője. 


Egy interjú keretében kérdeztük a munkájáról, az életéről és persze Deamonról. A kérdéssort A Dreamworld bloggal közösen állítottuk össze.


Olvassátok szeretettel.

2014. augusztus 31.

Jennifer Armentrout: Opál ~ Blogturné ~ A fényből a sötétbe


A Könyvmolyképző Kiadó elhozza nekünk a Luxen sorozat következő könyvét, az Opált. Katy és Deamon története folytatódik, még csak most lendül be igazán. A könyv elit startjával egyidőben indul a nyolc állomásos blogturné is, ahol nem csak érdekességeket tudhattok meg a könyvről a szokásos értékelések mellett, de egy különleges nyereményjátékban is részt vehettek. Persze nyeremény is van: nem kevesebb, mint három szerencsés tarthatja majd kezében hamarosan az Opált!

Tartsatok velünk egy űrutazásra! Mi hozzuk a helyes űrlényeket. :)

2014. augusztus 30.

Kérdőív könyvmolyoknak

Reading-icarly

Andie a Függő/Vég-től adta nekem ezt a kihívást, amit ezenmód teljesítek. Az olvasási szokásaimról (khm.. mániáimról.. khm..) tudhattok meg többet belőle.

2014. augusztus 29.

B.B Vayk: A fekete Láng Ura - A Vízgömb ~ Varázslatos mese


Már elég régóta szereztem ezzel a könyvvel, de megvallom a borító egy kicsit megrémisztett. Nem abban az értelemben, ahogy kellene. Vizuálisan nagyon érzékeny típus vagyok és ez a borító számomra nem egy igényes és komoly könyv benyomását keltette. Itt és most mindenkit megkövetek: Ez a könyv igenis Igényes és Komoly könyv és sajnálom, hogy az első benyomásom miatt idáig halogattam az olvasását.

2014. augusztus 28.

Michael Grant- Kathrine Applegate: Éva és Ádám ~ Blogturné ~ És lőn Ádám!


Eljátszottál már azzal a gondolattal, hogy számítógépes szimulációs program segítségével tökéletes társat tervezz magadnak? Mit szólnál, ha később egyszer csak szembejönne veled az utcán?  Katherine Applegate és férje, Michael Grant történetében Evening Spiker lehetőséget kap erre! Kövesd végig az EVE és ADAM turnét, ahol nyolc blogger véleményét olvashatod erről a nem hétköznapi témájú könyvről, és esélyed lesz megnyerni a három nyereménykönyv egyikét.

2014. augusztus 25.

Egyszer volt, hol nem volt ~ 4. évad spoilerek


Nemrégiben felhoztam magam az Egyszer volt, hol nem volt sorozattal, és olyannyira beleszerelmesedtem, hogy mostanában minden hírre ugrok, ami a haarosan induló negyedik szériával kapcsolatban fellelhető. Ha már ilyen sok spoilert olvastam akkor akár össze is foglalhatom, nem?

Nos, ha valaki nem látta a fentieket, akkor elmondom újra. SPOILER-ek jönnek.


Teddy Wayne: Jonny Valentine szerelmes éneke ~ Nem mind arany...


Ajánlom ezt a könyvet a Justin Bieber generáció minden korcsoportú rajongójának. A fiataloknak azért, hogy lássanak a csillogás mögé és felismerjék, hogy a sztárság nem jelent egyet a partizásssal és a mókával. Az idősebbeknek pedig azért, hogy figyelmeztesse őket: ne csináljatok árucikket a gyerekeitekből!

2014. augusztus 21.

Jessica Sorensen: Callie & Kayden és a véletlen ~ Blogturné




A Könyvmolyképző Kiadó jóvoltából hazánkban is megjelenik Jessica Sorensen Callie, Kayden és a véletlen című regénye. Ennek örömére a Blogturné Klub tizenegy bloggere egy blogturné keretein belül bemutatja Callie és Kayden felkavaró életét!

2014. augusztus 15-től mindennap egy-egy blogger teszi közzé a véleményét a könyvről, illetve rengeteg, a történethez kapcsolódó érdekességgel is találkozhattok majd, ha velünk tartotok. Érdemes követni a turnét, ugyanis nem csak plusz információkat tudhattok meg a könyvről és szereplőiről, de ahogyan az lenni szokott, nyerhettek is!

2014. augusztus 17.

Brigit Kemmerer: Vihar ~ Blogturné ~ Jöjjön a zivatar!






A Könyvmolyképző Kiadó jóvoltából hazánkban is megjelenik Brigid Kemmerer Storm - Vihar című regénye, az Elementál sorozat első része. Ennek örömére a Blogturné Klub hét bloggere egy vendég bloggerrel kiegészülve bemutatja Becca és a négy testvér titkokkal és veszélyekkel teli kalandját!

2014. augusztus 15-től minden másnap egy-egy blogger teszi közzé a véleményét a könyvről, illetve rengeteg, a történethez kapcsolódó érdekességgel is találkozhattok majd, ha velünk tartotok. Érdemes követni a turnét, ugyanis nem csak plusz információkat tudhattok meg a könyvről és szereplőiről, de ahogyan az lenni szokott, nyerhettek is!

2014. augusztus 14.

Alienated hírek Melissa Landerstől


Ha nem olvastátok Melissa Landers hírlevelét, vagy nem vagytok feliratkozva rá, akkor most elmondom a legújabb híreket az Alienated írónőjének háza tájáról. 

Kezdjük a legfontosabbal, Melissa a hírlevélben is megerősítette, hogy Magyarországon is eladta nagyszer young adult űrlényes könyvének jogait, vagyis hamarosan magyarul is olvasható lesz a könyv! Hát nem izgi?

A második hír, hogy rajongói nyomásra írt egy kis szösszenetet, egy kiegészítő novellát a könyvekhez. Meg is kérdezte erről az olvasókat és ház mivel legtöbbünk azt válaszolta, hogy Aelyx és Cara kapcsolatára kíváncsiak, ezért egy romantikus írással ajándékoz meg minket. Cselekményileg a két könyv között fog játszódni. Az "Until Midnight" decemberben jön ki és ingyenes lesz! További jó hír, hogy egy Invaded betekintőt is tartalmaz majd! 

Melissa egy másik könyvének a jogait is eladta az Alienated sorozat kiadójának a Disney Hyperionnak és ez is romantikus sci-fi lesz. Én már nagyon várom ezt is. 

Melissa nagyszerű és interaktív író, szívesen beszélget a rajongóival bárhol a világon és sugallta, hogy ugyan az Alienated szerződése két könyvre szólt csak, de rajongói nyomásra lehet, hogy folytatódhat a sorozat, noha a második könyv cliffhanger nélkül le fogja zárni azt.

Melissa könyveit itt találjátok a Goodreadsen, az Invaded egy példányáért nyereményjáték is folyik.

Starflight: https://www.goodreads.com/book/show/21793182-starflight

Until midnight: https://www.goodreads.com/book/show/22614886-until-midnight

És végül itt egy részlet angolul az Invaded-ből, amelyet a hírlevélben tett közzé Melissa. Spoileres annak, aki nem olvasta az Alienated-et.

Jaxen paused outside her door. “Is it still your intention to remain here permanently, as Aelyx’s l’ihan?”
Cara nodded, even though “remain here permanently” sounded so…permanent.
“Excellent,” Aisly said. “Then we can resolve the issue of your citizenship.”
Cara’s stomach dipped. Just because she’d left Earth didn’t mean she wanted to sever all ties to her people. “Can I have dual citizenship?”
“Absolutely,” Aisly promised. “But the process remains the same. In order to become a citizen, you have to hold a Sh’ovah.”
A Sh’ovah? Why did that sound familiar?
Cara searched her memory. When nothing came, she turned to Jaxen for clarification, but by the time their eyes met, the answer hit like a cannon ball to the gut. It sounded familiar because several months ago she’d written a blog post about the rite of passage: You swear an oath to the Sacred Mother, and then all your peers stand in line and smear mud on your naked body to symbolize your union with Her. Mazel tov!

All the blood in Cara’s face went south, settling somewhere in the vicinity of her socks. She’d have to stand before her new classmates in her birthday suit? And let them cover her with mud? There had to be another way.
“Cah-ra,” Jaxen said, “we don’t sexualize nudity here. I promise the sight of your body won’t faze anyone.”
So maybe the clones wouldn’t leer, but surely they’d gawk at her pasty skin and the freckles peppering her butt. Why couldn’t they give her a pass, just this once?
“If you’re having second thoughts…” Jaxen trailed off, his voice heavy with implication.
Before she had a chance to change her mind, Cara blurted, “I’ll do it.”
“This isn’t a choice to make in haste,” Aisly warned. “Becoming a citizen means accepting and supporting our customs, and following The Way in all things. We’re not a democracy.”
Cara knew that. She and Aelyx had spent hours debating the differences between their governments. Minor offenses such as mouthing off—just a matter of time for her—would result in the electric lash. When she considered the penalty for other crimes, her mind wandered to the brushed chrome iphal holstered to the capital guard’s hip. This place was no utopia, but if she wanted a life with Aelyx on his planet, she had to abide by his people’s rules and respect their culture, even if she didn’t agree with it. Cara stiffened her spine. She was a lot of things, but a coward wasn’t one of them.
“I understand,” she told Aisly. “And I agree.”
“Then I’ll tell the others,” Aisly chirped. “I know The Way will be pleased.”
Jaxen pressed two fingers to Cara’s throat in the standard farewell. “We’ll schedule your Sh’ovah for next week.” Ducking down to meet her height, he added, “As they say in your country, sleep on it. There’s no shame in changing your mind
Cara returned the good-bye and pulled her hand free. “I won’t change my mind.” 

2014. augusztus 11.

Denise Jaden: Soha nem elég ~ Blogturné ~ Mondd, hogy elég!


A Könyvmolyképző Kiadó most is egy különleges könnyet hozott el nekünk, mi pedig be szeretnénk mutatni nektek egy blogturné keretében augusztus 8-15-ig. Megindító és nyersen őszinte könyvet ismerhettek meg benne egy testvérpárról, amit egy titok szakít szét.

Tartsatok velünk, ezúttal a szórakoztató extrák mellett komoly témákról is lesz szó, érdemes követni a turnét.

Azért hogy ne maradjatok vidámság nélkül a szokásos módon nyereményjáték kíséri a turnét, ahol ismét a könyv három példányát nyerhetitek meg.

2014. július 27.

Interjú A.O. Estherrel - Gombnyomásra Blogturné


Megjelent A. O. Esther - az Összetört glóriák sorozat szerzője - legújabb regénye, a Gombnyomásra, mely egy trilógia kezdőkötete. Ennek örömére a Blogturné Klub hat bloggere egy blogturné keretein belül bemutatja Mia és Liam izgalmakkal és rejtélyekkel teli kalandját!

2014. július 24-től minden másnap egy-egy blogger teszi közzé a véleményét a könyvről, illetve rengeteg, a történethez kapcsolódó érdekességgel is találkozhattok majd, ha velünk tartotok. Érdemes követni a turnét, ugyanis nem csak plusz információkat tudhattok meg a könyvről és szereplőiről, de ahogyan az lenni szokott, nyerhettek is!

2014. július 23.

Rejtély a kolostorban ~ Philippa Gregory: A sötétség rendje ~ Blogturné


A Cartaphilus Kiadó jóvoltából hazánkban is megjelent Philippa Gregory legújabb regénye, A Sötétség Rendje. Ennek örömére a Blogturné Klub nyolc bloggere egy blogturné keretein belül bemutatja Luca és Isolde rejtélyekkel átszőtt történetét!

2014. július 21-től mindennap egy-egy blogger teszi közzé a véleményét a könyvről, illetve rengeteg, a történethez kapcsolódó érdekességgel is találkozhattok majd, ha velünk tartotok. Érdemes követni a turnét, ugyanis nem csak plusz információkat tudhattok meg a könyvről és szereplőiről, de ahogyan az lenni szokott, nyerhettek is!

2014. július 21.

Nem Istennek való vidék - Neil Gaiman: Amerikai Istenek


Hosszú történetünk van nekünk ezzel a könyvvel. először kölcsönkaptam, de nem olvastam el. Aztán egy garázspucolás során ráleltem a nagyszüleim sufnijában a keménykötésű verzióra. Nem is sejtettem, hogy ott lehet a nagy kupac természetjárós és vadászos regény alatt. Hazahoztam, de a polcra tettem és sokáig szemeztem vele. Amikor megjelent a hír, hogy sorozatot csinálnak vele a kuzinom felhívott és megkérdezte, hogy ne adja-e kölcsön újra. Kiderült, hogy az Ő régi példánya került hozzám a garázsból. Na, mondtam erre, ez már sok az isteni utalásból, hogy figyelmen kívül hagyjam, ezért nekikezdtem a monstrumnak.

2014. július 18.

Egy váltott gyermek vallomásai

Most nem frissen megjelent könyv került elém, hanem egy sötét kis gyöngyszem, amit a kisbolt 399 Ft-os könyvei között találtam. Talán sose veszem meg, ha nincs leolcsózva, pedig nagyszerű élmény volt olvasni Brenna Yovanoff bemutatkozó regényét és határozottan kedvet kaptam a többi könyvéhez is.

Brenna Yovanoff: Az elcserélt
-

Kiadó:   Egmont / Dark Egmont

Sorozat:   -

Oldalszám:   328 oldal

Kötés:  kartonált

Fordító:   Bottka Sándor Mátyás

Megjelenés:   2010.


Mackie Doyle nem mindennapi srác. 
Nem járhat templomba a családjával, mert az felszentelt hely, és rosszullét kerülgeti, ha fémhez kell érnie vagy ha vér közelébe kerül. Mindezek hátterében sötét titok lappang, amely behálózza Gentry amúgy idillinek tűnő városát. 
Egy napon azonban Mackie-nek muszáj szembenéznie az igazsággal, a hátborzongató titokkal, hiszen a különös szép lány, Tate és családja is a rémisztő játszma része lesz. 
Mackie úgy érzi, meg kell tudnia, honnan jött és hová szeretne tartozni valójában, miközben Tate-nek is próbál segíteni abban, hogy megtalálja köddé vált kishúgát…




.Az Elcserélt egy különös helyen, egy sötét és titokzatosan vérfagyasztó városba kalauzol minket, ahol az emberek szemet hunynak a hétévenkénti különös gyermekhalálok felett. Zárt közösség ez, aki elfogadja, hogy a városka jólétért ennyi áldozat simán belefér. A regény a changeling-ek, vagyis magyarul váltott gyermekek, tündérgyermekek mitológiájával foglalkozik. A legenda szerint a váltott gyermek, valamilyen rosszindulatú természetfeletti lény szülötte, aki kicseréli a megkereszteletlen újszülöttet a sajátjára. Meg kell mondanom semmit ijesztőbbet nem tudok elképzelni mint a rémisztő babákat, ezért ez a könyv nekem különösen cidris volt.

De nagyon élveztem. Brenna Yovanoff nagyon ért a hangulatteremtéshez és Gentry városka miliője igencsak felborzolja az ember idegeit. A beszédes hallgatás, a természetfeletti csendes elfogadása és az áldozatokba való belenyugvás olyan konstans nyomott hangulatot eredményez, hogy csoda, hogy Mackie, az egyetlen felnőttkorba ért váltott gyermek kitűnik a tömegből. Persze Mackie nagy hátrányokkal indul a beilleszkedésben. Paranormális volta és titokzatos eredete miatt irtózik a fémtől és a mindennapi élet így nagy nehézségeket tartogat számára.

The replacement/ Brenna Yovanoff,A sötét és fertelmes részletek és meghökkentően bizarr teremtmények mellett ez a könyv nem is igazán a természetfelettiről szól. Mackie ugyan elcserélt, de talán emberibb minden más szereplőnél. Csillapíthatatlan vágy ég benne a normális élet iránt és semmi mást nem akar, csak, hogy elfogadják. Igyekszik mindig jól viselkedni és általánosan átlagos lenni. Nagyon szerettem, ahogy a családjához fűződő viszonyát bemutatta az írónő. A szülők, akik tisztában vannak vele, hogy a gyermekük nem is a gyermekük, és a nővére, aki az igazság ellenére a tűzbe menne érte, mind csodálatos karakterek. Példaértékű elfogadást tanúsítanak és bebizonyítják, hogy nem a származás és a gének teszik azzá az embert ami. Mackie ezen alapján szörnyeteg volna Ő mégis egy szelíd és érzelmes fiú, aki nem is akar több és más lenni.

Mindezek mellett semmi biztosat nem tudhatunk. A föld alatti világ, ahonnan Mackie származik groteszk és borzalmas, a benne élő lények pedig külsőre talán szörnyűek, de mind csak élni akar. Különös mese ez az elfogadásról, ahol a szörnyek kedvesek és a valós emberek pedig birkák. De hogy kik ezek a különleges lények? Nem tudni. Brenna Yovanoff a mellébeszélés mestere, aki képes úgy kerek és ésszerű történetet varázsolni, hogy közben a részleteket folyamatosan elmismásolja. Néha ez persze bosszantó, de ezek a dolgok már csak így mennek Gentryben. Senki nem mond ki semmit, de mindenki tudja miről van szó.

Az Elcserélt önálló kötet elfogadható lezárással, de Brenna Yovanoff több hasonló stílusú, ronda/gyönyörű dolgokról szóló könyvet írt. Én mindenképpen kedvet kaptam a többihez is.


Értékelés
ggg

Summa:

Különös és borzongatóan szépséges mese arról mi tesz emberré valakit, és mit tesz a feltétlen szeretet egy romlott lélekkel. Bizarr és furcsa, homályos, de mégis érthető tanmese az elfogadásról és az emberségről. 

Cselekmény
aaaa
Karakterek
aaaaa
Világ – Háttér
aaaaa
Eredetiség
aaaaa
Stílus
aaaaa
Borító
aaaaa
Befejezés
aaaaa






Fun Fact Friday #2


Tudtátok?

Több, mint 1700 szót köszönhetünk az angol nyelvben William Shakespeare-nek, aki a már használatos főnevekből alkotott igéket, vagy az igékből mellékneveket. Több összetett szóért is őt dicsérhetjük.

Ezekből néhány, amit talán nem is gondoltunk volna, hogy hozzá kötődik:


Sok, az angol nyelvben használatos kifejezés is Shakespeare műveiből ered, olyanok, amik a mai modern szóhasználatban is mindennaposak. Íme:



 
Back To Top