Egyszerűen van olyan, mikor az ember nem érzi a könyvet. Nem azért, mert nem érdekes, nem azért, mert nem olvastatja magát és köti le az embert, egyszerűen csak nem jön létre a kapcsolat.

Nehéz ügy az ilyesmi blogger szempontból, mert ugyan nem tudok semmi rosszat írni a Vane és Audra viharos szerelméről, de mégsem imádtam őket annyira. Megpróbálom összeszedni a gondolataimat.

Kezdjük a világgal és a szabályokkal, mert szerintem ez a könyv legnagyobb erőssége. Megvallom én akkor hallottam életemben először a szilfekről, mikor készülődött a könyv és a kiadó meglengette, hogy ezekről a lényekről lesz szó benne. Elő a Wikipedia és rákerestem (ha te is így teszel meglátod, hogy a szilfek lágy fátyolfelhőt is jelentenek). Mondom erre, na ez új! És tényleg az. A szilfek ereje, képességei, kultúrája, úgy ahogy az egész világa nagyon friss és eddig fel nem fedezett téma. Ezért aztán gyakorlatilag akármit meg lehet benne tenni, az írónő saját maga alakíthatja a szabályokat, nem lesz felháborodás, hogyha a közvélekedéssel ellentétben nem ugyanúgy néznek ki, vagy ugyanolyan képességekkel rendelkeznek, mint a korábbi hasonló karakterek. Merthogy nemigen vannak hasonlók. Persze ebből az is következik, hogy a szilfek tekintetében tájékozatlan olvasó egy kicsit néha elveszik ebben a világban, rengeteg új és eddig nem hallott információ zúdul ránk. Semmi baj azonban, ugyanis a főhősünk Vane is új ebben a közegben, szóval kérdez rendesen és Audra elég jól magyaráz. Szóval nem fogunk reménytelenül eltévedni, bát néha azért az volt az érzésem, hogy egy-egy új képesség valóban a semmiből jött és éppen akkor pattant ki az írónő fejéből.

Ami más ebben a könyvben, mint a jellegzetes fantasy YA könyvekben, az a karakterek egymáshoz való viszonya. A tipikusnak mondható felállás ugyanis az, hogy adott a mit sem sejtő közép amerikai lányka, aki tudatlanul és unalmasan tengeti napjait. Akkor jő a már megvilágosult férfinemű fajtársa és felfedi előtte eddig titkolt örökségét. Na, olyan nagy különbség itt sincs, csak a nemek cserélődtek fel. A felvilágosítatlan és életét üresnek érző szereplőnk lett a fiú, Vane, akinek az álmaiból ismert lány Audra fogja megmutatni mit is jelent szilfnek lenni. Ez visz ugyan egy kis csavart a történetbe, de nem jelent olyan nagy sokkot a hagyományos duó híveinek, mert most akkor a fiú lesz hitetlenkedő és lázadó, a lány meg kemény és megközelíthetetlen. És voilá, ugyanott vagyunk!

Nem mondom, hogy a karakterek dinamikája nem jó. Ha nem lenne az, akkor a könyv gyakorlatilag élvezhetetlen lenne, mert olyan mint egy kétszereplős darab, ritkán van benne olyan jelenet, ahol nem a két főhősünk van kettesben. Vane olyan, mint egy tipikus tizenhét éves, gondolkodásban és modorban is. Amennyire én meg tudom ítélni, hogy milyen lehet egy hasonló korú fiú bőrébe bújni, annyira hitelesnek tartom. Mondjuk helyenként azt hiszem el lettek túlozva a hormonok és érzelmek kiváltotta reakciói. Nem hiszem, hogy bármennyire is kanos lenne egy tinédzser csak és kizárólag a csajozásra tudna gondolni, mikor az élete a tét egy tornádó közepén. De aki 17 és fiú itt, az cáfoljon meg! Audra nehezebb eset, kicsit távolságtartó, nem csak Vanet, engem is nehezen engedett közel magához. 

Lényegileg ez egy szerelmes könyv, hiszen cselekményileg nem túl sok minden történik. Az egész könyv alatt felkészülünk a nagy csatára, ami talán túl könnyen és számomra egy kicsit kiszámítható módon ért véget. A történetben meglátásom szerint volt egy két logikai buktató, amit csak azért hagytunk figyelmen kívül, mert akkor nem tudott volna így haladni a sztori. Mire gondolok? Miért, kérdem miért csak egyetlen leányt küldenek Vane megmentésére mikor elvileg ő MVP a szilfeknél? Igen, van erre magyarázat, de béna. És miért nem menekülnek el, kérnek segítséget? Erre is hallottam választ, de az sem volt elfogadható. Vagy hogy ha ennyire el akarják fogni Vanet miért nem egy hadsereget küldenek rá? Na? Sok olyan esemény volt nekem, amik kierőszakoltnak tűntek és abszolút nem életszerűnek.

A következő részre azonban mindenképpen befizetek hiszen azért most még keveset láthattunk a szilfekből, csak annyit, amennyit Audrából láttunk és tőle hallottunk, pedig milyen érdekes lesz majd olvasni hol és hogyan élnek a szilfek hazájukban. Na ezért mindenképpen elolvasom a folytatást.

All-in-all élveztem, mert újat hozott a mitológiájával és a lényeivel de sem a történet, sem a szereplők nem durrantak nálam akkorát.

Vélemény baglyokban:

Akut könyvimádóként és gyakorló anyukaként aki az olvasás szeretetére próbálja nevelni a gyermekeit duplán örülök az új kezdeményezésnek, ami Az olvasás éjszakája. Az esti, éjjeli rendezvény keretében a szervezők rengeteg érdekes és játékos, komoly és nem komoly, elgondolkodtató és szórakoztató programokkal várják a könyvek szerelmeseit.

Kifejezetten öröm, hogy a rendezvényhez vidéki helyszínek is csatlakoztak (noha saját városomat - ez Pécs, a Kultúra Városa :( - hiányolom a kínálatból). De Nyíregyháza, Sopron, Vác és Dunakiliti ott lesz a helyszínek között, és kedvenc könyvesboltjaink átalakulnak az olvasás nagyköveteivé ezen a péntek estén.

Nem tömeges regényolvasásra, hanem könyves performanszokra, nyereményjátékokra, pódiumbeszélgetésre kell számítani a programok között, olyan különösen érdekes eseményekkel, mint a Nyomdalátogatás, a Kézműves Könyvkötészet, az Illusztrációs játék vagy a könyv korának felismerése illat alapján. Mert ki ne szeretne könyveket szagolgatni.

A rendhagyó, de remélhetőleg hagyományteremtő rendezvény szeptember 13-án kerül megrendezésre (igen, ez egy péntek), de remélhetőleg szerencsés nap lesz, mert még a Szerencsejáték Rt. is rendez ott játékokat a jeles napon. 

Tanulmányozzátok a programot és tegyük sikeresség a rendezvényt,hogy minden évben megrendezésre kerülhessen. Szeressétek a könyveket!

A From What I Remember (szabadfordításban Ahogy emlékszem...) egy igazi amerikai tini road-movie könyvbe oltva. Pörgős és váratlan, mint amit ez a műfaj megkövetel. Hihetetlen, vicces és élvezetes utazás.

Kicsit nehéz összefoglalni a könyvet, hiszen rengeteg minden történik rengeteg mindenkivel. Az alapfelállás azonban annyi, hogy a kissé szürke Kylie az érettségi előtti napon szörnyű kalamajkába keveredik amelyben szerepel néhány nehézsúlyú bűnöző egy lopott cuccokkal teli autóval, egy illegális határátlépés, egy váratlan családi barát felbukkanása Mexikóban és egy esküvő. A sajátja. A suli legjobb pasijával Max-el. Amire nem emlékszik. Persze pont ekkor kell felbukkannia a féltékeny barátnőnek és a meleg barátja is eltűnik a latin éjszakában mikor a megmentésére kell sietnie. Nem elég ennyi? Még csak a tizedét se tudjátok!

Mondom én, ez egy road movie. Megállás nélküli kaland rengeteg szereplővel, sok váratlan helyzettel és néhány megvilágosodással. Meg persze románccal. Ami jó, hogy ezt a jó pár szálat nem csak egy szempontból, de majd hatból látjuk. Minden karakternek megvan a maga problémája és a maga hangja, és a szempontváltások mindig pont a legjobbkor jönnek. Általában nem bírom a több nézőpontos sztorikat de itt kifejezetten jó volt, ez is hozzátett a filmszerű érzéshez.

Meg persze az, hogy az írónőpáros azért ismeri a szakmát. Ki más tudná jobban mi kell egy igazi amerikai kalandhoz, mint egy nagymenő producer és egy forgatókönyvíró. Bezony: Stacy olyan stúdióknál volt alelnök, mint a Twentieth Century Fox, a Columbia Pictures és a Paramount, Valerie pedig Jonathan Demme filmrendező és producer mellett dolgozott. Hát ennél szakértőbb írópárost nemigen tudok elképzelni. És ha azt képzelnénk, hogy a könyv túlságosan forgatókönyvszerű lett... nem. Csak változatos és izgalmas.

Stacy és Valerie fogja a tipikus amerikai klisékaraktereket: a szürke kisegér, a menő pasi, a suli királynője, a furcsa meleg srác, a legjobb barát, a beteg öcsike, és megmutatja nekünk, hogy mi van a felszín alatt. Kiderül, hogyha a mélyre tekintünk, akkor nem is olyan sablonos ezeknek a karaktereknek az élete, és nincs is olyan nagy különbség köztük. A szereplők közötti interakció kiváló, a párbeszédek erőlködés-mentesek és nagyon életszerűek, a karakterek imádnivalók (főleg Kylie és Max dialógusai és Will monológjai és beszólásai).  És mindezt sikerült olyan cselekménybe öltöztetni ami minden oldalon meglepetést tartogat és hihetetlenül sodró lendületű.

Nálam mindenképpen plusz pont a rengeteg mozis utalás mind a párbeszédekben, mind a szövegben. Ahogy a moziőrült Kylie és legjobb barátja Will néha random módon idézetekben kommunikáltak az valami csúcs. És e melett minden fejezet mellé kapunk egy mottót is egy idézet formájában egy amerikai filmből. De szerencsére nem megyünk át film-sznobba, hanem nagyon is trendi módon az írónők olyan mozikból elevenítenek fel pillanatokat, amelyekről nem is gondolnád, hogy nagy gondolat származna. Pl.: akár a Zoolander, vagy a Karib tenger kalózai. És működik. Nagyon is jól, mert az idézet mindig előrevetíti a fejezet fordulatait, így egyfajta megoldandó rejtvényként is funkcionál. Imádtam ezt a megoldást.

Sajnos nem tudom, hogy a magyar kiadók közül lecsapott-e valaki is a hazai kiadás lehetőségére, de ha nem akkor csak annyit mondok mindnek: Légyszi!!! Ezt mindenképpen olvasni kell!

Jó hír: Nem nagy meglepetés, hogy ilyen filmes hátszéllel már el is kelt a könyv megfilmesítésének joga. A Paramount Pictures Josh Schwartz-ot bízta meg a produceri feladatokkal, akinek a Gossip Girl-t és a Narancsvidéket is köszönhetjük. Jó kezekben van.

Stacy Kramer - Valerie Thomas: From What I Remember

Hyperion

2012

Megvásárolható:

Akkor rögtön itt az elején szögezzük le, hogy én rajongónak számítok. Olvastam a könyveket és imádom őket és hatalmas lelkesedéssel vártam a Csontváros filmet. A trailer alapján meg voltam győződve róla, hogy kivételesen rendkívüli filmfeldolgozást kapunk Hollywoodtól, de mégsem ezt kaptam. A készítők részéről jó szándékban nem volt hiány, igazi rajongói filmet akartak nekünk adni, amin lehet fangirlösen sikítozni. Talán ez is volt a baj. Kifejtem.

Szóval a fentiekből adódóan a film eléggé könyvhű. Clary, a normális tinédzser legjobb barátjával éppen a várost járja, mikor félelmetes eseményeknek lesz szemtanúja egy klubban, amit rajta kívül ráadásul senki sem lát. Hamarosan kiderül, hogy Clary anyukája módszeresen eltitkolta előle a múltját miszerint ő egy fenséges és erős nép leszármazottja, akiknek a célja az emberiség védelme a démonokkal szemben. Clary eltűnt édesanyja utáni kétségbeesett nyomozásában kénytelen belépni ebbe a világba és megismerni hihetetlen örökségét. 

Kezdem azzal, mi tetszett. A látvány. Csodálatos volt. Igazi élmény azoknak is, akik még könyvszüzek, hiszen fantasztikusan szép és szemet gyönyörködtető helyszíneket és díszleteket kaptunk, amik nagyon jó hangulatot adnak a filmhez. De persze ez mind még többet jelent a rajongóknak, hiszen  a készítők rengeteg energiát fektettek abba, hogy a látvány olyan részletgazdag és hiteles legyen amennyire csak lehet. Egy megnézéssel fel sem lehetett fogni azt a rengeteg utalást, apró díszítést, részletet, amit belezsúfoltak, szóval már csak ezért érdemes megnézni még többször és talán ki is kockázni (biztos vagyok benne, hogy ezt egy hardcore rajongó meg is fogja majd tenni), hogy összegyűjtsük milyen meglepetéseket tartogat még a díszlet. A kosztümök is remekül illettek a környezethez. Az Árnyvadászok tényleg jobban néznek ki feketében... :) Egyszóval a képi világgal nem volt semmi probléma, sőt a részletgazdagság és az igényes kidolgozás felülmúlta az elvárásaimat. A könyvtárról csak annyit, hogy én ugyan nem bánnám, ha ott kellene élnem életem végéig...

Ami még jó volt: a szereplők. Remekül megválogatott stáb volt ez, Lily Collins nagyon is hiteles Clary volt, remek arcjátékkal és beleéléssel, teljesen tudtam azonosítani a szerepével. Ő tökéletes. Simon is kedvelhető volt, noha néha csak ide-oda dobálták és szaladgált a film gyors tempója miatt. Isabelle, Alec és a többiek is mind remkek voltak, bár keveset láttunk belőlük, a legkevesebbet Magnusból, aki ezért talán nem is volt olyan átütő a vásznon, mint ahogyan beharangozták. Nekem nem jött át a nagy hatalma és szexualitása. Bocsi. A legelégedetlenebb azonban Jace-el voltam. Nem a színésszel, mielőtt valaki rám támad, hogy én is azt sugallom, hogy más jobb lett volna a szerepre. Nem, Jamie Campbell Bower remek Jace volt, csak a karakter megformálása különbözött annyira az általam elképzelt Jace-től, hogy nem tudtam feltétlenül élvezni. Nem tudom, hogy ez rendezői utasítás miatt, vagy saját elképzelésből alakult így, de én egy pimasz és szexis Jacet akartam, aki vigyorog és flörtöl, ehelyett kaptam egy szexi, de szomorú Jacet, aki folyamatosan morcos. Nem, ez nem az én Jace-em. Szeretném, ha a következő részben kicsit felszabadultabb lenne. A film csúcspontja színészi teljesítmény szempontjából MIndenképpen Jonathan Rhys-Meyers volt, aki lazán lejátszott mndenkit a vászonról a mániákusan elvakult forradalmár Valentine-al. Intenzív volt és borzongató.

És akkor a fenntartásaim.... Véleményem szerint abbeli igyekezetükben, hogy olyan filmet adjanak a rajongóknak amit szeretnek elfeledkeztek arról, hogy nem mindenki olvasta a könyveket. Olyan olvasóként, aki már régen vette a kezébe a regényt át tudom élni, hogy mit érezhetett az a néző, aki nem rendelkezik lexikális Árnyvadász tudással. Hát, nem vagyok benne biztos, hogy élvezné. Rettentő gyors a tempó, csapongunk egyik résztől a másikig rázúdítva rengeteg információt a közönségre, aki ezt nem biztos, hogy felfogja vagy követni tudja. Egyszóval egy, a fandomhoz nem tartozó néző szerintem nem élvezné a filmet. Igen, lehet hogy tetszene neki a látvány, igen, talán elszórakoztatná az akció, de biztos, hogy nem értené az összefüggéseket és motivációkat. Elvonatkoztatva attól, hogy én tudom a hátteret és belegondolva, hogy hogyan érezte volna magát egy olyan valaki aki semmit nem tud erről a világról azt mondanám, hogy az egész egy nagy katyvasz volt. Valentine céljai a legjobb esetben is homályosak, a világ szabályainak ismerete nélkül minden történés váratlan és érthetetlen. Azt mondanám senki se nézze meg a könyv elolvasása nélkül.

Az is azt bizonyítja, hogy a könyv olvasóinak szánták a filmet, hogy ugyan megváltoztattak ezt azt (ez nem baj egyáltalán, a filmnek nem kell pont ugyanolyannak lenni, mint a könyv), de minél többet akartak belezsúfolni az eredetiből mind cselekményben, mind szövegben. Emiatt a film nagyon sietős lett, nem nagyon állhattunk meg élvezni egy kicsit, és a dialógusok esetében is néha úgy éreztem, hogy a szereplők felmondják a szövegüket. Ez sajnálatos, meg nagyon megrendezett hatása lett, aminek nem kellene érződnie. Ez sajnos számomra a romantikus jelenetek legtöbbjét is elrontotta, mert az akciók sorának következtében nem alakulhatott ki a megfelelő kémia a főszereplők között, így nekem a csókjelenet is kicsit mesterkéltre sikeredett. Attól eltekintve, hogy Clary és Jace (avagy Lily és Jamie, ez kicsit összefolyik...) jól mutattak együtt, a csók kicsit sutára sikeredett. Amolyan "na gyere le ezen a lépcsőn és akkor megcsókollak tök váratlanul" erőltetettre... Kár érte. 

Egyszóval, mint rajongó élveztem a filmet, mert végre összevethettem a belső képeimet a tényleges vizuális megvalósítással, és örömködhettem, hogy ez mennyire egyezett és milyen szépen megcsinálták. De kívülálló szemmel a filmet nem értékelném olyan nagyra a rohanó tempó és adatdömping miatt, és hogy kevéssé érthető a mondanivaló. Szomorú, de ezek után nem biztos hogy arra a következtetésre jutnak az emberek, hogy ezt a könyvet el kell olvasni, mert olyan jó. Hacsak nem azért, hogy megértsék, hogy ugyan mit is láttak a vásznon.

Tehát rajongóknak kötelező, többiek: először olvassátok el a könyvet, nehogy a film elbátortalanítson titeket!

Az Austenmánia most már határozott formát öltött. Ma nyit a külföldi kiválasztott mozikban az Austenland, Shannon Hale nálunk nem nagyon ismert regényéből készült film, amelynek Stephenie Meyer a producere.

A történet főszereplője Jane, akinek Mr. Darcy iránti szerelme és egetrengető Austen mániája megmérgezi az életét és kapcsolatait. Addig fajul a dolog, hogy elmegy Austenlandbe, az írónő korát imitáló táborba, ahol mindenki korhű díszletek között és kosztümökben játszik szerepet. Reméli, hogy itt megtalálja a saját Mr. Darcy-ját, de talán nem is az lesz a párja, akire először gondolna.

A filmben szerepet kap Keri Russell (a Felicity sorozatból), a Stifler anyjaként elhíresült Jennifer Coolidge és az Austen adaptációkban nem ismeretlen J.J. Fields ( korábban A Klastrom titkában játszott JA karaktert). A film producere Stephenie Meyer (Alkonyat) aki saját Austen mániáját látja megtestesülni a főhős karakterében és remélem ez a lelkesedés át is jön a filmvásznon.

Amíg hozzánk is elér valamilyen formában a film, addig talán érdemes elolvasni az eredetijét, amit itthon is be lehet szerezni e-könyv formátumban, vagy külföldről papíron, de sajnos magyar kiadás hiányában csakis angolul. Én most kezdtem olvasni, vélemény hamarosan várható.

Köszönöm a nagy érdeklődést a könyvjelzők iránt és a kedves szavakat. Miattatok, nektek készíttettem, tehát most egy párat el is ajándékozok.

10 kedves követőmnek tudok pillanatnyilag postázni, de persze nem én fogok közületek választani, hanem a Sors, vagyis a vele közvetlen kapcsolatban élő Rafflecopter. 

Nincs különösebb feladat, csak egy like és egy tweet és már esélyes is vagy.

Ha ilyesmi kalandok lettek volna a kötelezők között a középsuliban biztos szívesebben veszem a kezembe a nyári olvasmányokat. Kathy Reichs tudja hogyan kell izgalmas és érdekes tudományos nyomozást levezetni, még akkor is, ha a főhősei 14 évesek. Jó kis könyv, de főként csak a fiatalabb korosztálynak.

Tory Brannan frissen került a Morris-szigetre édesanyja halála után. Ugyanis most tudta meg, hogy ki az apja, aki nem mellesleg közeli rokonságban áll Dr. Temperence Brennan-el. Hát innen örökölte Tory a tudományos érdeklődését! Hamar barátokra lelt a környéken, akik legalább annyira bátrak és kalandvágyóak mint ő. Nem is csoda, hogy olyan bajba keverednek, ami felfedi a titkot egy rég elfeledett bűntényről és megváltoztatja az egész életüket, mint ahogy a genetikájukat is...

Az első dolog: Ez a könyv nem csak Kathy Reichs munkája. Megnéztem és a szerzői jogi oldalon sem említik, hogy tulajdonképpen fiával, Brandonnal közösen írja az egész sorozatot (mert lesz folytatás is). Összehasonlítási alapom ugyan nincs, mert a többi Tempe könyvet nem olvastam, de számomra azért gyanús volt, hogy nem csak az írónő munkája van benne. A tudományos alaposság és a zseniális technikák és módszerek mellett ugyanis azért mégiscsak tinédzserekről van szó, akik nyelvezetéhez és a modern kommunikációhoz bevallottan a fia segítségét vette igénybe. Igen, volt is benne iPhone meg anyámkínja, de nem attól lesz valaki hiteles tini, hogy tudja kezelni a közösségi oldalakat meg az okostelefont. 

Kellett volna egy valóban tinédzser is a gárdába, mert a párbeszédek és a karakterek viszont kicsit szélsőségesek lettek. Vagy olyan zsenialitással és szaknyelven beszélnek, hogy azért hiteltelenek, vagy azért, mert a bugyuta mondataik leginkább egy nyolcéveshez illenének. Remélem a dialógusok fejlődésen mennek majd át a következő kötetekben. A karakterekről annyit, hogy nekem a négyükből kettő (Hi és Shelton) totál összefolyt. Néha nem is tudtam (vagy figyeltem) hogy melyikük beszél, mert teljesen mindegy is volt, semmivel nem tudtam őket elkülöníteni. Tory rendben volt, igazi falkavezér típus, kicsit fiús leányzó, de eléggé mániákus amit nem mindig igazolt a személyisége. Hogy miért ugrott bele mégis minden veszélyes helyzetbe, hogy felfedjen egy évtizedes gyilkosságot és megmentsen egy kutyát? Hát valakinek kellett tenni valamit, hogy menjen a sztori, nem? Ennyi. 

Mert azért végül is élveztem a regényt. Kalandos és izgalmas, még ha néhol hihetetlen is, hogy tinédzserek ilyen dolgokat megtesznek, vagy hogy egyáltalán érdekli őket és értenek a nyomozati technikákhoz. Engem mondjuk zavart, hogy szemrebbenés nélkül betörtek mindenhova és sosem buktak le. Nincsen ebben a városban sehol egy ipari kamera, vagy biztonsági rendszer, de komolyan? Néha azon szurkoltam, hogy kapják már el őket, csak azért, hogy letörjék a szarvaikat. Oké, persze a jónak győznie kell és az igazságnak kiderülnie, de tényleg arra kell oktatni a srácokat, hogy emiatt oké betörni mindenhova és átverni a zsarukat meg a szüleinket? Nem hinném. 

Ha ezen túllendülünk és csak a cselekményre figyelünk akkor egész érdekes kis könyvet kapunk, ami a fiatalabb korosztálynak is ajánlott. Ez már nem is igazán YA irodalom, hanem inkább ifjúsági könyv, mert nem megy bele semmilyen lélekelemzésbe és tinidrámába, csak a történetre, cselekményre koncentrál. Ugyan női látásmódot kapunk (a nagyja Tory szemszögéből íródott) de olyannyira uniszex és mentes mindenféle érzelmi viharoktól és szerelemi szálaktól, hogy fiúknak is nyugodt szívvel ajánlható.

Én azt ajánlanám, hogy a könyvben való tájékozódáshoz használjuk fel a weboldalt is, mert a könyv elején van ugyan egy térkép, de olyannyira elnagyolt és vázlatos, hogy szerintem követhetetlen. És ha már van lehetőség földrajzilag is végigkísérni az eseményeket, akkor már az interaktív térkép a site-on sokkal informatívabb. Nekem mindenképpen élménydús volt képeken is látni a helyszíneket és keresgélni az utcákat, jobban bele tudtam élni magam és valóságosabb volt.

Összességében szerettem és élveztem, érdekes volt a nyomozás, de a végkifejlet egy kicsit hihetetlen volt. (Ezt nem spoilerezném el, mert azért meglepetésszerű, legyen elég annyi, hogy ilyen béna "főgonosz" csak egy hasonlóan ártatlanka ifjúsági regényben megy el...) Egyszóval ha az ember 14 vagy tinédzser szellemiséggel olvassa, akkor elmegy, de felnőttként igen könnyű észrevenni a hibáit. Legyetek kicsit újra gimisek és akkor be fog jönni.

Kathy Reichs és Brandon Reichs: Fertőzöttek

(Virals)

Fertőzöttek sorozat

Fumax Kiadó

2013

Hát ez kérem szépen szerelem. Nem csak arról a szerelemről beszélek, ami a könyvbeli karakterek között kialakul, hanem a köztem és a könyv között fellángoló érzelmekről. Legkedvesebb barátosném már mióta rágja a fülemet, hogy olvassam el ezt a könyvet, mert hihetetlenül jó és imádni fogom. Itt és most kijelentem, hogy igaza volt és bár hamarabb hallgattam volna rá. Köszönöm!

És most beszéljenek a baglyok: