FRISS

2012. november 30.

Egy kis szeretetet Damonnak, légyszi!

Ez a poszt egy nagyon csalódott Delena kirohanásnak indult, de most, hogy egy kicsit lenyugodtam (szegény öcsémnek regéltem el bánatom, csak pislogott) újra pozitívan állok a Vámpírnaplók elé. Na de mi is történt?

Figyelem, aki még nem látta a 4x07 részt annak ez a poszt erősen spoileres lesz. Be warned!

2012. november 25.

Tündérkrónikák Újraolvasás - Álom és valóság


Lezárult egy újabb hónap, és ha velünk tartotok az Első Magyar Hivatalos Tündérkrónikák Újraolvasáson, akkor novemberben együtt olvastuk el a sorozat második kötetét, az Álom és Valóságot. Jómagam és a többi HTUH izgalmas részletekkel szolgáltuk a könyvből, de Ti is hozzátehettek az élményhez ha bombáztok minket a Fever sorozathoz kapcsolódó sajátkészítésű grafikus művekkel!

2012. november 23.

Hideg, mint a vas

Julie Kagawa azt írta ennek a könyvnek a köszönetnyilvánításában, hogy folytatást írni nehéz. Ezt el is hiszem,  hiszen fel kell érni ahhoz a színvonalhoz, amit az előző könyv képviselt. Nos nálam ezt egyes helyeken megtette, máshol pedig csalódást okozott.

2012. november 20.

Téliesítés

Az ICED mániám és a tél közeledte meghozta a kedvem egy kis makeoverhez! Nagy változások nincsenek, de azért egy kicsit fagyos lett a hangulat!
 
Hogy tetszik a blog téli dizájnja?
 
:)

2012. november 17.

Ice Ice Baby

Nohát. Akkor hol is kezdjem? Mindig nehéz össszeszednem a gondolataimat, ha Ms. Moning könyveiről kell írnom, és erősen elfogult is vagyok, de azért megpróbálok koherens és objektív kritikát írni az ICED-ról. Nem hiszem, hogy sikerülni fog.
 
Figyelem, nem tudnék úgy írni a könyvről, hogy ne legyen spoileres. Igyekszem az ICED-ot nem elhinteni, de aki nem olvasta a Tündérkrónikákat végig az csak saját felelősségre olvasson tovább. Én szóltam!

Hősnők Viadala - EREDMÉNYHIRDETÉS


Végetért a 2012-es Hősnők Viadala, és a nyertesek pedig a következők:

Felnőtt kategória
 
 
YA kategória
 

2012. november 13.

Esküszöm, esküszöm!

Hallottam már erről a könyvről jót is és rosszat is, és ami azt illeti, igazából mindkettő megvan benne. De valamit tud ez a könyv. Valamit, de mit? Mert annak ellenére, hogy számos kritikai észrevételem van mind a karakterekkel, mind a történetvezetéssel kapcsolatban mégiscsak élvezetes olvasmány volt az Eskü.

2012. november 10.

Halloween Borzongás Novellaverseny - A Győztes!


És megjöttek az eredmények!
 
A szerzők nevében is köszönöm mindenkinek a szavazatokat a Halloween Borzongás Novellaversenyben!
 
Remélem tetszett nektek a kezdeményezés és örömötöket leltétek a rémisztő sztorikban.
 
 
 
 
És akkor most a lényeg...
Dobpergés...
Az első Halloween Borzongás Novellaverseny győztese:

2012. november 9.

Hősnők Viadala TOP4 + menetrend!


A hölgyek ismét megküzdöttek egymással és megszületett a legjobb négy mezőnye mindkét kategóriában! A verseny egyre élesebb lesz, úgyhogy mindenki készítse a szavazógomb fölé a kezét!

2012. november 8.

Őrültek tárháza

Vendégposzt --- Adam Archer

Welcome to Briarcliff

Igyekszem elfogulatlan maradni, ennek több oka is van. Egyrészt az American Horror Story (AHS) első évada úgy volt beteg, ahogy volt, folyamatos feszültséget és misztikumot okozva, ráadásul az úgymond tabuk is kimaradtak belőle, gondolok itt arra, hogy ami durva, azt tényleg annak is mutatta meg.

2012. november 3.

Csere-bere, fogadom...

Selejtezgettem a könyvespolcom és sok olyan könyv akadt a kezembe ami nekem már nem kell, olvastam, de más talán örülne neki. Rukkolára nem akarom most felpakolni, mert így is pontdömpingben vagyok és nem tudok mit szerezni, úgyhogy most amolyan magán-bartert szervezek. Én felrakom ide a kis listámat, ami elég vegyes, és ha van valakinek róla valami kívánsága és neki is van olvasott, felajánlható könyve, akkor cserélhetünk.

2012. november 2.

Halloween Borzongás Novellaverseny - SZAVAZÁS!!!


Nagyon sebtében és utolsó pillanatban jött ötlet volt ez a Halloween Novellaverseny, és ezért külön öröm, hogy ennek ellenére ilyen szép kis gyűjteményt sikerült összehoznunk. Köszönöm minden írónak a részvételt, nagyszerű volt a műveiteket olvasni!
 
És ha az olvasóknak is tetszett, akkor most itt az ideje, hogy kinyílvánítsák a véleményüket a szavazással! A blogra feltett pályaművekre egy hétig lehet szavazni, hogy ha valaki még nem tudta őket elolvasni még pótolhassa. Így a szavazás határideje november 9.-e 23.59!

Egy ember csak egyszer szavazhat egy írásra! Kérek mindenkit, hogy a fair play érdekében tényleg csak egyszer szavazzatok, mert a többszörös szavazatokat kénytelen vagyok törölni!

Halloween Borzongás - Adam Archer: Kipp-kopp

Adam Archer is megborzongat minket egy kissé! Olvassátok el a Halloween-i történetét és szavazzatok rá november 2 után, ha megőrölte az idegeiteket!

Halloween Borzongás - Zenka: A töklámpás meséje

Zenka egy rémisztő mesével lepett meg minket a Halloween Borzongás alkalmából! Csak nehogy rémálmokat okozzon! Ha tetszett a története szavazzatok rá november 2. után!

Halloween Borzongás - Szabó Alexandra: A halálos "keringő"


Újabb remek rémisztgetéssel bővült a Halloween Borzongás novellacsokor gyűjteménye. Olvassátok el Szabó Alexandra gótikus történetét és szavazzatok rá november 2. után, ha tetszett!

2012. november 1.

Halloween Borzongás - Sky: Halloween?


Hiánypótló szörnyszorit kaptunk Sky tollából! Olvassátok el az ő munkáját is, majd ha tetszett szavazzatok rá a Halloween Borzongáson november 2 után!
 

Halloween Borzongás - Dirge: Istentől elhagyott kert


A Halloween Borzongás még tart és fokozódik. Ezúttal Dirge novelláját olvashatjátok és ha kellőképpen megrémisztett titeket, akkor szavazzatok is rá november 2. után!
 
Back To Top