FRISS

2012. január 24.

A True Blood ötödik sebességbe kapcsol


Minekutána az előző évadban rendesen hullottak a series regularok a True Blood negyedik szériájának befejező epizódjaiban (Nan, Marnie, Jesus, Tara is talán odalett végre) ezért az ötödik évadra rendesen fel kell tölteni a vérkészletet. Alan Ballék nem is tétlenkednek. Az eddig felröppent hírek szerint ebbe az évadba most mindent beleadnak, ami eddig kimaradt.

2012. január 22.

Álmosító boszorkánysztori


Isten látja lelkem próbáltam pozitívan hozzálátni ehhez a könyvhöz. Először is tetszett a borítója, valamint jó ajánlásokkal kaptam a kezembe, és a téma meg a szinopszis alapján sem tűnt rossznak. De az elolvasás után hosszabb gondolkodás után sem tudnék semmi olyat kiemelni ami igazán tetszett a könyvben.

2012. január 20.

Az Alkonyat-mánia új formái

A Twilight őrület csak nem akar csillapodni. Nemrégiben a Lionsgate stúdió megvásárolta a sokkal kisebb és az Alkonyat filmeken kívül mérsékelt sikerekkel büszkélkedhető Summit Entertainmentet. Így most már sokkal nagyobb kerettel rendelkeznek, és az összeolvadt stúdiók vezetője bejelentette, hogy nem hajlandó befejezettnek nyilvánítani egy olyan franchiset , ami filmenként 700 milliót hoz a konyhára. Ez mondjuk érthető. Noha nehezen tudom elképzelni, hogy ezután még mi történhet Edwarddal és Bellával.  A folytatásban talán láthatjuk, ahogy büszke nagyszülőkként vigyáznak a negyedvámpír-félvérfarkas unokáikra? Mindenesetre a mostani állás szerint inkább televíziós sorozat formájában számíthatunk az új kalandokra (vagy unalmakra, ki hogy élte meg az eddigi részeket), de gyanítom, hogy ezekhez a vadhajtásokhoz Stephenie Meyernek már semmi köze nem lesz. Az utolsó felvonás (Hajnalhasadás - Második rész) az eredeti filmsorozatból ez év november 15-én lesz látható itthon.

2012. január 16.

Elfeledett sorozatok

Régebben nem egy olyan olvasmányom volt, amit azért kellett feladnom, mert nem jelent meg több része magyarul. Persze most már külföldről is lehet olcsón beszerezni idegen nyelvű könyveket, hogy folytathassam azokat a sorozatokat, amik magyarul nem érték meg a második, majd az azt követő kötetek kiadását. Mindkettő ami első körben eszembe jut a Bloody Good Books sorozatból való, amivel nem tudom mi történt, de ha lehet, akkor én kampányolok, hogy folytassák!

2012. január 13.

Angyalok kontra angyalok


A Fallen sorozat eredetileg tévéfilmnek készült, ezért van, hogy az első epizódja gyakorlatilag megfelel egy egész estés mozinak. A bevezető rész 2006-ban jelent meg, majd egy évre rá követte két másik epizód, így egy minisorozattá bővült ki. Hozzáteszem az egy éves korkülönbség meglátszik a két premier között. A Kezdetek című első rész ugyanis elég gyatra kivitelezésű volt, és a bénán animált denevérszárnyak az angyalokon sokat rontottak az élményen. Az ezután kiadott fejezetekben már kicsit megemberelték magukat és egész tűrhetően néznek ki a komputergrafikák, és a Hatalmasok az új ruhatárukkal és immár tollas szárnyaikkal jóval éteribbnek hatnak.

2012. január 7.

Kristály Vili visszatér

Újra Billy Crystal lesz az Oscar díjkiosztó házigazdája! Nézzétek meg a frenetikus promó videót az idei ceremóniához, amiben Josh Duhamel és Megan Fox fognak össze, hogy megtalálják "Őt, akit Házigazdának hívnak". Ehhez el kell utazniuk a Föld legtávolabbi pontjára (ha valaki nem tudná, az Mongólia)! A klipben szerepel még Vinnie Jones, William Fichtner és Robin Williams is (a fickó a bajusszal).

2012. január 4.

Angyalokról, nem középiskolás fokon

Egy blogon olvastam, hogy nehezen találni jó angyalos könyvet, amivel egyetértek. Talán az angyalok amennyire jó téma - hiszen erősek, hatalmasak és gyönyörűek -, annyira ellentmondásos is, hiszen, mégiscsak a vallási mitológia teremtményei, így történetbe foglalásuk lehet, hogy visszatetszést vált ki. Persze vannak kikerülő manőverek, mint Nalini Singh Angyali vadász könyvei, ahol az angyalok gyakorlatilag csak szárnyas lények, de semmi közük sincsen a kereszténységhez. Hát Danielle Trussoni ellene megy az árnak és az Angelologyban minden a mitológiáról szól, de az angyalok közel sem angyaliak.

2012. január 1.

A lány, aki lángra lobbant

Már régóta esedékes volt elolvasnom az Éhezők Viadalát, de csak most jutottam el odáig. Miért vártam ennyit? Gyorsan a kedvencemmé vált, noha semmi természetfeletti nincsen benne, csak néhány laboratórumi mutáns lény, de biztos vagyok benne, hogy minden fantasy kedvelő azonnal bele fog szeretni, mint én. Gyakorlatilag másfél nap alatt kiolvastam, egyszerűen letehetetlen, az utolsó szóig körömrágósan izgalmas volt.
 
Back To Top